AFRODZAQM

"Békét és szeretetet mindenki lelkébe!"

AfroDzaqm

Nyolctagú Reggae zenekarunk 2008-ban alakult, Kecskeméten. Sok gyakorlást követően úgy döntöttünk, hogy megmérettetjük magunkat. Így sikerült megnyernünk a Fringe fesztivál szakmai díját 2011-ben. Majd ugyanebben az évben jelentettük meg első kislemezünket a Ragyogást. Ezzel egy időben neveztünk a Ladánybene 27 Negus Magus Riddim pályázatára, ahol sikeresen elhoztuk az első helyezést.

2012-ben Az A38 és a Szerencsejáték Zrt. által megrendezett, Talentométer tehetségkutatón kategória győztesek lettünk (különdíj). Ugyanebben az évben jelent meg az első nagylemezünk, az Afrodiziákum, melyről a Szállunk című dalunk vált a legismertebbé. Ezek után volt szerencsénk fellépni az ország legnevesebb Reggae rendezvényén a Spring Reggae Jam-en a világhírű DUB Incorporation és a Ladánybene 27 társaságában.

2013-ban egy újabb kislemezünk látott napvilágot Meglepetés címmel.

2014-ben zenekarunk egy átalakuláson esett át. Ezek után újult erővel vetettük bele a munkába, ekkor kaptuk meg azt a megtisztelő felkérést, hogy a PASO (Pannónia Allstar Ska Orchestra) vendégei lehettünk a 11. Születésnapi Koncertjükön a Budapest Parkban.

2015-ben elkészült a második nagylemezünk a Fyahbird, amit már a megjelenésekor jelöltek az év 5 legjobb lemeze közé a One Love Reggae Awardson és a megjelenés hetétől listavezető a Deezer.com-on is. Több dalunkat kezdték el rádiók játszani, köztük az MR2 Petőfi Rádió is. Az egri Éter Plusz Tehetségkutató versenyen fellépést nyertünk a Sziget Fesztiválra, ahol idén már visszatérő vendégek voltunk. A zenekarunk aktívan koncertezik klubokban, városi rendezvényeken illetve nagyobb fesztiválokon is: Sziget, Volt, SZIN, Reggae Camp, RideFest.

Külföldön is volt már szerencsénk koncertezni: A Franciaországban megrendezett Winter Fest-en, hol több neves előadóval volt szerencsénk egy színpadra lépni. Valamint Szlovákiába is eljutottunk 2015 és 2016 nyarán is, ahol a CsináldMagad Fesztivál keretein belül léptünk fel.

Célunk a jövőben országosan ismert/elismert zenekarrá válni, ezáltal minél több emberhez eljuttatni a reggae zene szellemiségét.




Afrodzaqm 800x

Kérjen ajánlatot az AfroDZAQM műsorára!

Fellépésszervezés és műsorrendelés az alábbi elérhetőségeken:

TASKO koncert műsorszervező iroda - fellépés, koncertszervezés. // Taskókoncert Kft.                                  
        06 30 948 3539    06 1 413 0095    info kukac koncertszervezes.hu     facebook.com/TASKOkoncert

 .