MATINÉ ZENEKAR

Matiné zenekar

Balogh László és Gömör Tamás két jó barát, akik már több formációban is zenéltek együtt. Laci két gyönyörű kislány büszke apukája, Tomi pedig izgalommal várja az első gyermeke születését. Laci és Tomi külön-külön is rengeteg, szinte felsorolhatatlan sok stílusú zenében kipróbálták magukat. Zenéltek klubokban és nagy színpadokon, itthon és külföldön, ismert és underground zenészekkel, de közösen eddig még nem írtak dalokat. Először a baráti társaságok csemetéinek szórakoztatására születtek meg az első dalok, amelyek óriási sikert arattak. Innen jött az ötlet, hogy a szélesebb közönség előtt is meg kellene mutatkozni. A Fapapucs című dalhoz 2014 tavaszán forgattak klipet a srácok, amit a Minimax TV csatorna azonnal fő műsoridőben kezdett el játszani, a YouTube-on pedig két hét alatt elérte a 10 ezres nézettséget. A Matiné zenekar első nagylemeze 2014 nyarán jelenik meg. A srácok zenei kirándulásra hívják a gyerekeket és természetesen a szülőket is, ahol a  blues, bossa nova, folk, swing, rock ballada és sok más stílus világába kalandoznak

Rendelhető műsorok:

60 perces élő koncert

Kérjen ajánlatot a Matiné zenekar műsorára!

Fellépésszervezés és műsorrendelés az alábbi elérhetőségeken:

TASKO koncert műsorszervező iroda - fellépés, koncertszervezés. // Taskókoncert Kft.                                  
        06 30 948 3539    06 1 413 0095    info kukac koncertszervezes.hu     facebook.com/TASKOkoncert

 .